meedia

Egy nagyon szimpatikus médiantipikus blogbejegyzést találtam, az internetes média egyik gyöngyszeme. Őszinte írás magyarországról. Minden magyar olvassa csak el! Ime:

Van egy ország.

Van egy ország, aminek az utolsó sikerélménye az volt, hogy ötvenegy és fél éve elbukott egy forradalmat. Van egy ország, aminek, mielőtt elbukta volna a forradalmat, amelyre oly büszke most, az volt az utolsó sikerélménye, hogy elbukott egy szabadságharcot, amelyre oly büszke volt addig, ameddig el nem bukta a forradalmat. Az elbukott szabadságharc és az elbukott forradalom között ez az ország kétszer is hadba lépett, és mind a kétszer a rossz oldalon. Tette mindezt aljas indokból, önszántából, fene következetesen, írhatnók: elhivatottan kitartva a végsőkig, oly lendülettel és vehemenciával beáldozva mindent, ami valaha is kötötte ahhoz a földrészhez, amelyen leledzik, hogy azóta is csodálkozik: vajon miért nem sikerült? Miért Trianon adta a másikat?

Van egy ország, aminek kétszáz éve a legfőbb erénye és meghatározója a vanás, a tétlen, eredménytelen, puszta lét. Ha kimérjük területe mértani közepét, és háromszáz kilométert ellépünk bármely irányba, hogy elidőzzünk egy kávé mellett a legközelebbi város főterén, máris más perspektívát kap ez az ország, amely történetesen a hazánk: ócska rémbohózattá töpörödik minden gesztus, ami a határainkon belül élő kilenegészvalahánymillió magyarul beszélő életét hivatott befolyásolni.

Kit érdekelnek a magyar politika koszlott kesztyűbábjai Bécsből vagy Prágából nézve? Kit érdekel a népszínmű, amelyet egy csoport haszonleső paprikajancsi azért játszik, hogy minél nagyobb szeletet hasítson ki maga és a pártja számára a gazdaságból? Kit érdekel az a pár millió lúzer, aki Európa közepén sikongatva és tapsikolva lelkesen asszisztál a paraván fölött pufogó, palacsintasütős adok-kapokhoz? Kit érdekel, hogy mit k****nk el, ha már többszáz éve el van k***va?

Hej Rákóczi, Bercsényi, Bezerédj! Tizennyolc évvel ezelőtt volt egy jó pillanatunk. Egy pár másodpercig úgy tűnhetett a világ számára, hogy fa**** gyerekek vagyunk: igaz, ehhez kellettek azok a nyomorult, kicsit lenézett szandálos trabantosok is, akiket – miután óvatosan meggyőződtünk róla, hogy a tüdőbajos Nagy Testvér félrefordul köpni egyet – kiengedtünk az országból. Aztán jött az Első Szabad Demokratikus, és mielőtt észrevettük volna, visszasüllyedtünk a lúzerlétbe, a világ meg lassan, biztosan, megállíthatatlanul húz el mellettünk.